Az én főellenségem a kelt tészta volt. Gondoltam, hogy aki meg tudja csinálni, az egy guru, egy parafenomén. Akkor még az az ember voltam, aki sikítva vágja a kukába a selejtes étel. Két hónappal ezelőtt rosszul mértem fel az anyagi helyzetemet, és azt hittem, hogy kénytelen leszek megtanulni pizzát sütni. És függő lettem.
A kelt tészta lényege, hogy a tej, amibe az élesztőt rakjuk ne legyen forró, vagy hideg, legyen kézmeleg . Az élesztőnek kell még cukor, és nyugi. Az, hogy ki mennyi lisztel csinálja, rak bele tojást, zsiradékot, az szerintem receptfüggő. Én szoktam tojást és vajat is. A siker érdekében ezeket sem a hűtőből rakom bele. Ja, és a só. Mindenbe kell só! Az, hogy meleg helyre rakjuk kelni, azt jelenti nálam, hogy a radiátorra, fémtálban, bebugyolálva egy tiszta konyharuhába. Amikor elhatároztam, hogy ilyet soha többé nem csinálok (általában a többi elhatározásom is hasonlóan stabil ), akkor a tészta nem kelt meg, mert a forró tejbe morzsoltam az élesztőt, a tojás hideg volt, betonkemény volt az egész a sok rétesliszttől, és kihagytam a sót. Először nagyon bizakodó voltam, a tetejét megkarcoltam késsel, hogy biztosan észrevegyem, ha megkelt. Nem kelt meg, pedig vártam vele összesen 4 és fél órát. Nem mondom meg, hogy mit csináltam vele.
De már minden nagyon jó, mert lehet, hogy a világ lakosságát kéthetente megtizedeli valami, de az én konyhámban mindig süt a nap, nincs ott több visítva rombolás "ismeretlen tettes által". Tart ez egészen addig, amíg rá nem jövök, hogy melyik étel a valódi főellenségem. Addig is:
Pizzás csiga
Nagyon egyszerű! Mondom most lesajnálóan, mint ahogy nekem szokták mondani más háziasszonyok régebben. Remek érzés.
Kelt tészta, mindeni tudja, hogyan kell. A szósz pedig szintén egyszerű, nagyon: Csak dinsztelek lilahagymát, hozzáadom a fokhagymát, majd a hámozott, felkockázott paradicsomot. És váratlanul szósz lesz belőle. Aztán fűszernővények, frissek, mert nekem az is van, mert akkora "pro" vagyok. Ahogy anya mondja: Rottyan egyet, kész!
A tésztát téglalap formájúra nyújtom, beleteszem a szószt, reszelek rá sajtot, feltekerem, és szeletekre vágom. A közepénél fogva érdemes szerintem meghúzni egy kicsit az egészet, hogy ott is egy kicsit megpirulhasson. Az alján pedig rendszerint összetapasztom a holmit, hogy ne káromkodjak miközben sül, mert akkor mindenki félreismer majd, pedig illedelmes vagyok, és törékeny a lelkem!
Ugye milyen egyszerű? És mi érte az a három és fél óra...
Édes Mindenfélék
Minden kell bele, ami eddig is, plussz cukor. Ez megint függ a recepttől. Ha van benne valamilyen töltelék akkor sok esetben felesleges tovább édesíteni. Na nincs, akkor természetesen elfér, fahéjjal, csokival, vaníliaaromával illatos és finom. Cukor helyett méz is mehet bele ( az élesztőhöz akkor is kell ), de figyeljünk arra hogy ne áztassuk el az egészet, a tésztának el kell válnia az edény falától.
Nekem a rikottás és a csokis változat jött le. A rikottát úgy dolgoztam fel, mint a túrót szokás, bár nem tettem bele kaprot, és lime- mal szerettem volna helyettesíteni az citromnak héjját, de az is megteszi.
És egy dobócsillag. Huss!!!
A csokis töltelék kakaó, cukor, rum , kevés víz, és egy kis keményítő keveréke. Rum. Hmm rum. Nem mondom, hogy büszke vagyok, mert ezt biztosan mindenki így készíti, de ez nem változtat azon, hogy kicsit finom lett!
Mit is mondhatnék ebben a témában: Akinek van egy felesleges élete ilyen dolgok gyártására, annak a környezete meg fogja hálálni a nagymamis közreműködését.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése